Az új év első sikernapja tele volt örömmel, sikerrel, minősüléssel és tanulással.  Csodálatos dolog egy olyan céghez tartozni, ahol minden évben minél több újdonsággal segítik a munkánkat, hogy minél többet tudjunk, és minél hamarabb eljussunk a kitűzött célokhoz.

Ebben az évben fogjuk ünnepelni cégünk magyarországi itt tartózkodásának 20. évét. Itt ez a nagyszerű lehetőség, gyere velünk, légy szabad! Építs fel egy nemzetközi, nagy és sikeres üzletet!

Javaslom, törekedj arra, hogy ezeken a napokon személyesen részt vegyél, mert itt kapod meg azt az inspirációt, ami elindít ezen az úton.

Változtasd meg a gondolkodásod és a világ is megváltozik!

 

 

 

A szombati sikernap után másnap a RING ACADEMY–n vettem részt, ami szintén nagy tanulás volt számomra. Ennek a napnak is a mottója.

Légy hiteles, mindig mond azt amit gondolsz, mindig tedd azt amit mondasz.

Olyan vezetőink vannak, akik nemcsak mondják, de ehhez mérten élnek nap mint nap. Olyan példával járnak elől emberként, amit érdemes követni!

Hallottuk Szabó Pétert:  A felelősséget keresd, a lehetőség megtalál!

Mindig azt kutasd, hogyan és mivel tudsz hozzájárulni mások életéhez, sikeréhez. Keresd azt, hol tudsz adni és mit tudsz tenni azért, hogy emberek élete jobbá váljon!

Ha te is jobb életet szeretnél, gyere velem ezen az úton, segítek, hogy megtaláld önmagad!

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.