Ez a hétvége is eseményekkel teli volt, legalább is számomra. Nagy izgalommal vártam az év utolsó pécsi start képzését.

Olyan előadóktól tanulhattunk, akik hatalmas példaképek. Egy nívó díjas közgazdásztól és a mérnök párjától, akik hosszú évek óta elkötelezték magukat a Forever mellett,  mert a termékek bizonyítottak és úgy gondolták ezt másokkal is meg kell osztani. Mivel soha nem volt idejük egymásra és a családra, ezért belenéztek az üzleti lehetőségbe. Nagyon megtetszett nekik, így pár év alatt felépítettek egy hatalmas csoportot. Ma már szabad emberek. Öröm volt őket hallgatni a bőrápolásról, a bőrünk védelméről, a személyi higiéniáról,  a tervekről, célokról, kihívásokról, lehetőségekről.

Aztán olyan részletes és kielégítő orvosi előadást hallottunk a megelőzésről, a téli felkészülésről, a hurutos megbetegedések és az influenza lehetőleg elkerüléséről.

Folytatás képpen egy matematikus hölgy beszélt, de nem az integrálásról és a deriválásról, hanem azokról az ösztönző programokról, amit már ő is végig csinált és hogy milyen eredményeket és élményeket hozott az  életébe. Szerinte csak matematika, jól kell tudni számolni, tervezni és minden elérhető.

A délután zárásaként kaptunk egy ajándékot: A kérdezés 50 árnyalata

Hogy mi is ez? Egy könyv, olyan írótól, trénertől, aki nagyon sokat segíti a munkánkat. Ez a legújabb kiadása, gyakorlati kérdezéstechnika értékesítőknek, alapok és haladó technikák. Azt gondolom ez a két kötet megint egy hatalmas fejlődést hoz az életünkbe!

Szép hetet mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.